Brussels

 2012.10.19. 21:58

Szerda este nyugodt tempóban elsétafikáltam a Breda vonatállomásra és röpke két óra alatt már a Bruxelles Centralon voltam. Majd mikor is kiléptem az utcára rájöttem hogy nem hoztam magammal térképet, de mivel bátor vagyok és jó a memóriám neki vágtam a városnak, csak megtalálom azt a Marritott hotelt. Volt egy pillanat amikor erősen kételkedtem a sikerben, de Ori szavai visszhangoztak a fejemben, hogy a központhoz mindíg csak lefelé kell menni. Így is tettem és egyszer csak előbukkantak emlékeimből az ismerős sarkok és ott volt elöttem a hotel. 

Majd megérkezett az egész kollegális küldöttség Pestről és együtt elfogyasztottunk egy késői vacsorát. A következő két napban megállás nélkül meetingeltünk. A két nap között félúton valóraváltottuk a fönök kívánságát és elmentünk a Delirium Tremens Cafe-ba. Bár egyikünk sem volt még ott soha, térkép nélkül is rögtön megtaláltuk. Pillanatok alatt beilleszkedtünk, rögtön találtam is két koszovói új barátot, meg egy ismeretlen nemzetiségű fiatalember is megtalált a mellékhelységnél de lehet hogy az is szerepet játszott ebben hogy egy kitömött macival mentem a kocsmába, amit elötte kaptam a csoporttól mint búcsú ajándék. (Feri is my biggest fan!) Végül is felfedeztük, hogy a pincében remek koncertek vannak és az este további részét ott töltöttük. Nem mondhatok részleteket (titoktartási szerződés) de annyit elárulhatok hogy brazilok voltak az együttes tagjai és hogy semmire nem emlékszem a hazaútból.

Ezzel a kiruccanással többen is megkeserítettük magunknak a másnap reggelt, delet és estét (van aki még a hétvégéjét is erre alapozta). Most péntek este van és a Napsugárék voltak olyan rendesek hogy menedéket nyújtottak nekem ma éjszakára. Most éppen a házi csocsóasztalt nyúzzák (úgy látom az olaszok nyerésre állnak. Na de Hanz!) a szomszédok legnagyobb örömére.

A bejegyzés trackback címe:

https://nomoremoka.blog.hu/api/trackback/id/tr544858844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása