Mostanában egyre több erőszakos zenét hallgatok, és rákellett jönnöm, hogy igy probálom levezetni azt a feszültséget, ami egyre csak tombol bennem, kitőrni készül a mellkasomból. Legszivesebben néha teljes erőmböl üvöltenék, de nem tehetem, csak mosolygok kedvesen vagy úgy teszek mintha rendkivül elfoglalt lennék és belül felrobbanok. Például amikor kedves barátaim mesélik, hogy itt meg ott voltak, remekül szórakoztak, miközben én otthon voltam egyedül és arra gondoltom biztos felhivnak, ha vágynak a társaságomra. De hát úgy látszik nem vágynak. Now I’m pissed.

 

Egy kis Limp Bizkit ilyenkor jót tesz. Sajnos hiába dühöngöm ki magam, ettöl még nem hiv fel senki. Mi lehet velem a baj? Végetelenül magányos vagyok, azok akiknek a társaságára vagyom magasról szarnak a fejemre. Ha meg mégis megemliteném nekik ezen problémáimat, akkor azt állitják, hogy imádnak. Miért nem tudnak az emberek őszinték lenni? Miért hazudnak? Még a legjobb barátaim is. Akiket ezek után talán nem kéne legjobb barátaimnak gondolnom. Talán ez a baj.