Vajon mely pillanat az amikor az ember megváltozik? Amikor sötétben fekszem az előszoba padloján? Amikor a wc mellett kuporgok három órán keresztül savanyúan bámulva a csempét? Vagy amikor a metrón teleszájjal vigyorgok magamban, és úgy érzem egy percre enyém a világ?
De kit érdekel ez igazán? Nyugodtan hazudhatunk, úgyse figyel senki.
Olvastam egy-két blogot, mielött belevágtam ebbe és rögtön tudtam, hogy nem fogok olyan komoly dolgokról irni, mint a politika, vagy más emberek szidása.
Ha mindenképpen kell valamilyen okot adni, hogy miért teregetem ki a gondolataim akkor csak annyit tudok mondani, hogy rájöttem, az otthon, titokban körmölt naplókat maximum az ember anyja/párja olvassa el véletlenül (mellesleg ő az akinek tényleg nem kéne), de mások nem nagyon.Szóval tisztelt olvasó, te (talán az egyetlen) legyél üdvözölve nálam.
Felszólitom a világot, hogy törjünk be idegenekhez és olvassuk el a naplóikat!
A természet megdönthetetlen szabályai szerint 80%-uk jobban fogja érezni magát.
Persze szeretném azt hinni, hogy lesz valaki, akinek okozhatok néhány röpke vicces pillanatot. (Nagy szavak...)
